Főoldal ADÓÜGYI MEGOLDÁSOK Cikkek - Adóbecslés -- Magyar  English  Français  Deutsch  

Belenyugodjunk-e az adóhivatali becslésbe?

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény VII. fejezete 2004. január 1-től az adóigazgatási eljárás fejezetébe helyezte az adóellenőrzés általános és különös szabályait. Az eltelt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban követhetetlen és emiatt következetlen hatósági jogértelmezés mára olyan garanciákat is érvényesítő eljárás keretei közé van szorítva, amely a hatósági erőfölényt mérsékelni képes. A jogbiztonság alkotmányos követelményének való teljes megfelelés azonban a becslési eljárás, mint bizonyítási módszer szabályozása tekintetében még nem állapítható meg.

A törvény 108. §-tól a 110. §-ig terjedően szabályozza a 128. § - 130. § által meghatározott úgynevezett utólagos adómegállapítás tekintetében alkalmazható bizonyítási módszert.

A becslés, mint bizonyítási módszer fogalommeghatározása is ellentmondó jogi fogalmakat használ. Az adózás rendjéről szóló törvény 108. §(1) bekezdése a törvényeknek megfelelő, valós adóalap valószínűsítéséről szól. A hazai szabályozás szerint nincs törvény a közteherviselésről, hanem az egyes adónemekre vonatkozó anyagi jogszabályok határozzák meg a törvényeknek megfelelő adóalapot és adót. A valószínűsítés, mint valószínű tényállásra alapított döntés, ami közvetlenül nem bizonyított, már a római jogban szabályozott fogalom volt, a vélelmet jelentette.

A megdönthető vélelemmel szemben a jogszabály lehetővé teszi az ellenbizonyítást. A vizsgált adózó a nem közvetlen mérésen alapuló, hanem koholt, állítólagos adóalap és adókülönbözet megállapításától való eltérést "hitelt érdemlő adatokkal bizonyíthatja" illetve a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést "hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja". A hatóság oldaláról a törvény elfogad valótlan, kitalált, képzelt tényállást, az ügyfél részéről ezzel szemben szigorít, kizárólag hitelt érdemlő, adatokkal igazolt, tehát bizonyított tényt enged figyelembe venni. A nem bizonyított tény, körülmény a becslési eljárásban az adózó terhére értékelhető a fenti törvény 97. § (6) bekezdése értelmében.

Önmagában ez utóbbi eltérő szabályozás nem fejezi ki a jogalkotás szintjén azt, hogy az adózás rendjéről szóló törvény fent említett három §-a a társadalmi viszonyok védelmét és fejlesztését, a demokrácia kiteljesedését szolgálja. De azt sem, hogy megfelel az adózás rendjéről szóló törvény alapelveiben szabályozott törvényi célnak: az adózás rendjének, az eljárás törvényességének és eredményességének érdekében az adózók és az adóhatóságok jogainak és kötelességeinek egységes szabályozásának.

 

A szabályozás a fentieknek megfelelően mindössze három §-ba tömöríti azt az adóalap valószínűsítést, amely nem valamely törvényi vélelmen, hanem egy fikción alapul. A fikció az, hogy az adóellenőr olyan valótlan, képzelt tényállásra állapítja meg utólagosan az adóalapot, és az adókülönbözetet, amely adóalap a vizsgált adóalany rendelkezésére korábban soha nem állt. Ráadásul a megállapítások után a törvény kötelezően 50%-os adóbírság kiszabását írja elő, amelynek semmilyen méltányossági alapon való törlése nem lehetséges, mivel annak alapja az adó eltitkolása.

A valószínűsített adóalap megállapítással szembeni ellenbizonyítás az adóhatósági ügyintézési mechanizmusban együttesen adóhivatali és jogi tudás és tapasztalat nélkül az adózónak szinte lehetetlen. A hatósági szokásjog, mint egy megfeneklett csatahajó, szinte mozdíthatatlan, be van ágyazódva az adózói bizonyítás hiteltelenségének hangoztatásába. Az adózói bizonyítékok hitelt érdemlőségének megdöntése a jogalkalmazó szerv létezésének alapja, melyre csak a bírósági eljárások és az adózó perképviseletét ellátó ügyvédek képesek rámutatni.

A bizonylatok, a könyvvezetés, a nyilvántartás e törvényben szabályozott 44. §-a értelmében tulajdonképpen egyetlen bizonylat hiánya is megalapozhatja a becslés adóhatósági jogalapját. A hatóság indokolatlan előnybe kerül a törvény által, és teljesen elszakad a valós gazdálkodási viszonyoktól. Nincs olyan vállalkozás amely a kaotikus jogszabályváltozások nyomonkövetésében naprakész és a könyvelők is bizonytalanok a napi jogalkalmazási kérdésekben, mivel a jogi tájékoztatás a hatóság részéről lassú és nehézkes.  A törvények megtartásához szükséges tájékoztatás megadása a sajtó és a média közreműködésével, kijelölt sajtóreferens útján történik, ezért nem alkalmas a napi jogértelmezési kérdések azonnali megválaszolására.

Ennek következtében a hatósági erőfölény abban is megnyilvánul, hogy a megállapítás megtételekor a hatóság már pontosan ismeri az időközben kialakított egységes jogértelmezést, ezért évekre visszamenőlegesen azt alkalmazva már biztos talajon áll. A jogszabály alkalmazásának számonkérése utólag már nem jelent számára problémát. Az utólagos döntésben általában nem adja indokát az adózó által kért, de a hatóság által mellőzött bizonyításnak, rendszerint nem indokolja miért nem fogadta el a becslés jogalapjának megtámadását. A hatósági döntések utalásokat és nem tényeket, életszerűtlennek minősítő jelzőket tartalmaznak a felajánlott bizonyítás elutasításának esetlegesen megjelölt okaként.

Ha a vállalkozó szóban kötött szerződésre hivatkozik, a hatóság az írásbeliség hiánya miatt utasítja el a védekezést. Ha írásbeli szerződés van az adott jogügyletről, akkor a becslés jogalapját az alaki vagy tartalmi hibák keresésében meríti ki.

Elegendő, hogy a hatóság cáfolja valamilyen módon az adózói állítást, ellenbizonyítást, máris beáll a törvényi vélelem, az adóztatás arra az adóévre történik, amelyre a jövedelemeltitkolást a revizor megállapította.

A hatóságnak egyéb jogosítványt is ad a törvény a vagyonosodási vizsgálatok tekintetében.  Ha az adózó által előadott tények, adatok szerint a vagyongyarapodás forrása az adómegállapítási jog elévülését megelőző időszakban keletkezett, akkor ennek valóságtartalmát a hatóság akkor is vizsgálhatja, ha az érintett időszakra adót már nem állapíthat meg. Elegendő, ha kimondja, a vizsgált időszak adózott és ismert forrású adózatlan jövedelmének együttes összege nem fedezhette a bizonyított vagyongyarapodást, az életvitelt, ezért a forrásnak a vizsgált időszakban kellett keletkeznie, tehát az adókülönbözet megállapítása valós adóalapon alapult.

 

Ezt a mókuskereket az egymagában védekező adóalany nem tudja elkerülni. Szüksége van olyan jogi képviselőre, aki a rendeltetésszerű joggyakorlásnak megfelelő szerződés megkötésével, a gazdasági események adójogi megítélésében is gyakorlattal rendelkezik, és képes a peres eljárásban is a valós adóalap és adó megvédésére egy hatósági fikcióval szemben. Gyakorlati tapasztalatunk, hogy egyre többen – az egyéni vállalkozóktól a multinacionális nagyvállalatokig - fordulnak hozzánk az adóhivatali ellenőrzésekkel kapcsolatosan és irodánk minden esetben eredményt ér el az időben hozzánk fordulók javára, mivel a hivatal megalapozatlan megállapításai ellen hatékony ellenbizonyítással élünk. Számos esetben a kilátásba helyezett - az adózó bevételéhez viszonyítva is - magas megállapításokat teljes mértékben elkerüljük, mely többéves tapasztalatunk és annak az eredménye, hogy Ügyfeleink még időben, az ellenőrzés minél korábbi szakaszában fordulnak Irodánkhoz.

 

Adóblogunkban adóbecsléssel kapcsolatosan megjelent hasznos és érdekes írások

 

adójogi hírlevélre feliratkozás-->

vissza-->

honlapunkkal kapcsolatos véleménye fontos számunkra -->